Átlagos csőr, átlagos testalkat, átlagos tollak, átlagos lábak, igen, én egy átlagos kacsa vagyok.
Ez sosem zavart, de nem is olyan rég, rádöbbentem saját szürkeségemre.
Totyogtam a parton, játszottam a sárral, süttettem a tollaimat, énekelgettem és hápogtam a többiekkel, mikor valami csodálatosra lettem figyelmes. A tó közepén voltak valamik, fehérek, sugárzóak és gyönyörűek! Tátva maradt a csőröm is a látványtól, első ámulatomból a másikba estem..a többiek ezt kinevették, mert ők már láttak olyanokat, így megtudtam, a tó közepén, azok hattyúk.
Mikor közelebb úsztak, sajgó szívvel vettem szemügyre őket, hiszen rádöbbentem, majdnem olyanok mint mi,csak sokkal gyönyörűbbek. Ezek után minden délután ott ültem a parton, és a hattyúkat szemléltem. Már nem mentem a többiekkel sarat tapicskolni,már nem játszottam velük semmit.Üresnek éreztem az életem. Nem vonzott már semmi,ami pár napja még megszállott szokásom volt. Csak ültem, és néztem őket, olyan akartam lenni mint ŐK.
Tiszteletet és csodálatot váltottak ki minden élőlényből,aki mellett elúsztak. Mikor a hattyúk a part közelében úszkáltak, elszégyelltem magam..
Volt egy hattyú-ha lehet ilyet mondani,- szebb volt társainál.
Ő úszott a legkecsesebben, az ő nyaka állt a legfenségesebben, tollai neki voltak a legfehérebbek, a nap és a hold fénye is őt emelte ki igazán.
Mindig őt néztem, és ezt észre is vette.. Többször is kifelé úszott felém, de mindig elmenekültem előle.. Úgy éreztem senki vagyok hozzá képest, nem mertem volna közelről a szemébe nézni.Szégyelltem magam termetem és csúfságom miatt.
A fél szárnyam odaadtam volna azért,hogy egy napig legalább élhessem az ő életét, hogy én is gyönyörű,elérhetetlen vágyálom legyek...
Hosszú nyak, fehér tollak..igen, hattyú vagyok.
Mindig is büszke voltam rá,hogy hattyúnak születtem.
A barátaimmal úszkáltunk a habok között, élveztük a napfényt, ahogy megcsillan rajtunk, és büszkeséggel töltötte el lelkünket,hogy ahol elúsztunk,elismerő és csodáló pillantások tapadtak ránk.
De nem is olyan rég,valami megváltozott bennem.
Egy idegen tó vizét vettük birtokunkba, úsztunk a közepén, és a víz kellemes hőmérsékletéről beszélgettünk,mikor észrevettem egy szokatlanul boldog kiskacsát a parton. Nevetgélt, vígan hápogott, felszabadultan játszott barátaival. Éreztem hogy egyik pillanatról a másikra összeszorul a szívem,de nem értettem miért.. Aztán felfogtam,hogy féltékeny vagyok a kis,szürke tollú kacsára.
Hogy miért? Hát mert Ő szabad.. Igen. Azt csinálhat amit akar, totyoghat, összesarazhatja magát, vígan hápoghat a többiekkel, miközben én mit tehetek?
Úszkálhatok egy tó közepén,napi 24órában figyelve a tartásomra,persze mindezt lassan,kecsesen,csöndesen. A partra nem mehetek,mert úgy megmutatkozik nevetséges járásom. Most,hogy láttam ezt a kacsát,rádöbbentem mire is vágyom. Önfeledt boldog életre.Az elmúlt időben már nem is beszélgettem sokat a többiekkel. A kacsát néztem,aki sokkal jobban élvezte az életet, mint társai. Egy nap észrevett minket,, abbahagyta a játékot, és csak nézett. Több délutánon keresztül ült a parton, ő nézett engem, én pedig őt. Meg akartam tudni miért hagyta abba a játszadozást, sokszor elindultam hozzá úszva,de mire odaértem,elbújt. Nem mertem kimenni hozzá a partra, féltem hogy észreveszi nevetséges liba szerű járásomat..
De bárcsak cserélhetnék vele legalább egy napra!!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése