a szívében még mindig egy gyerek, és hallja a szél dallamát

Kiment a tengerhez, és megfürdött.
Nagyon koszos volt már,a nap lefárasztotta. De minél tovább úszott, annál kevesebb kosz volt rajta. Először a sósvíz lemosta róla a gyűlöletet, utána a rossz gondolatokat, és a másoknak szánt átkait is. Olyannyira eltüntette ezeket, hogy hirtelen a ruhái is eltűntek róla. Egy réteg bizalom, és egy réteg remény. Ott úszott tovább meztelenül, betakarva a tenger habjaival, szívében pedig félelemmel és bánattal.

Ekkor láttam őt utoljára.
De bármennyire is reménytelen volt a helyzete, tudom,hogy ha még nem is most, de a közeljövőben partot ér, ahol megszáradhat a melegben, és elmehet új, tiszta ruhákat venni.
Mert ő az ember, aki a szívében még mindig egy gyermek, és ő az egyedüli lény, aki még képes hallani a szél dallamát.


Amúgy visszatérve egy régebbi történetre, továbbfutott... itt az idelye nekem is bemelegítenem.