Te elvárások szerint élsz?! És az jó?

A város szélén áll egy romos,lakatlan ház.
Több éve nem járt benne senki, a pókhálók,pókok és légytetemek között mégis találhatunk két szokatlan lakótársat.
Egy egér, és legjobb barátja, egy kígyó éli együtt életét. Gyermekkoruk óta egyetlen emlékük,hogy szüleik elpusztultak, és egyedül vannak, egymás társaságát élvezve.
Sokat beszélgetnek, filozofálnak azokról a dolgokról,amiket ismernek, és amiket elolvashattak,az otthagyott, régi, poros újságokban.
Nyugodtak voltak,boldogok, és nagyon szerették egymást.
De mint az ebben a mai világban egyértelmű, egy ember ezt a házat is fölfedezte, és jobb híján ideköltözött, üldözője, a Tél elől.
Nagyon furcsának találta ezt a különös barátságot. Ő már több országban is vándorolt, de ilyet még nem látott, soha-sehol.
Tele volt történetekkel, így a két barát nem üldözte el a vándort otthonukból, órákig hallgatták meséit a múltjáról. A vándor szívesen mesélt, hisz ebben volt a legjobb, egyes városokban történetmesélésből élt. Ő mesélt, hallgatták, és fizetségül némi aprót, vagy egy kevés vacsorát kapott.
Aztán jött a jóidő. A vándor vére újra felforrt, mozgásra, továbbállásra kényszerítve testét.
Az utolsó ott töltött este, mikor elbúcsúzott apró vendéglátóitól, nem bírta tovább és megkérdezte tőlük, mégis miért barátok.
Az egér és a kígyó nem értették a kérdést. Azt válaszolták, miért ne lennének jóban, hisz együtt élnek mióta vannak emlékeik, számukra a másik jelenti a családot, és beszélgetéseiknek köszönhetően igaz szeretet alakult ki közöttük.
A vándor eszébe jutott, hogy a két állat, nem ismert a világból semmit,csak amit a poros újságokból olvastak és amit ő mesélt a téli hideg napokon.
Ígyhát,elmondta nekik,hogy az egerek és a kígyók ősellenségek, hiszen a tápláléklánc alján álló egér szolgál eleségül a kegyetlen hüllőnek. Hogy a barátságuk csoda, ő ilyet még se nem látott,se nem hallott, majd köszönetet mondott a vendéglátásért, és folytatta útját az ösztöne által alakított útvonalon, magára hagyva az értetlenkedő, szörnyülködő két kis lényt. Egymásra néztek, erőltetetten nevettek, de mégis, a következő napokban inkább kerülték a másikat,nem beszélgettek egymással, partnerük a magányban a csönd volt.
Egyik este az egér ott ült a sarokban, nézte a pókot, amint eszeveszett ügyességgel szövi hálóját, majd vár kitartóan a vacsorájára.
Az egér azon gondolkodott, hogy ez neki eddig természetes volt, bele sem gondolt miért nem próbál a hálószövő vadász jóban lenni szárnyas eledelével.
Mialatt ezen filozofált magában, csöndben odakúszott hozzá a kígyó.
Egymás szemébe néztek egy darabig, és az egér megérezte, mi fog következni.
-Már vártalak.-mondta.
-Tudom.-felelte a kígyó.
-Fájni fog?
-Nem.
Még pár percig egymás szemébe néztek, és a könnyrétegen át, szomorúságot és szeretetet olvastak ki a másikból.
Majd a kígyó kiakasztotta állkapcsát, és megette az egeret.
Utána elment, maga mögött hagyva eddigi életét, a házat, a múltját, csatlakozott a többi kígyóhoz.
Évekkel később a vándor összefutott vele egy kis faluban, a kígyó viszont nem ismerte fel őt. A vándor a mai napig hallja magában a kígyó hangját, amint kúszik és ezt mormolja fennhangon: "Ezt várta el a világ, ezt várta el a vándor is.."