Mikor bementem a barlangba, még csak a kalandvágy hajtott. Nem gondoltam volna, hogy gyökeresen meg fog változni az egész gondolkodásmódom, akár életem, mint azokban a kiszámítható amerikai filmekben.
Szóval mikor elindultam sétálni, és megtaláltam azt barlangot, csak a kíváncsiság és az ismeretlentől való félelem mocorgott bennem.
Egészen addig, míg 15 méter séta után (akkor a sötétben,az ösztöneimre hagyatkozva, tűnt az 500méternek is..), megláttam egy kis fényforrást. Először azt hittem rá, hogy ez nem is barlang, csak egy átjáró a domb alatt, és kilyukadtam a másig végére, de utána láttam,hogy a fény mozog,szinte simogatja a falat. Rögtön tudtam hogy így csak gyertya lehet.
Megálltam egy pillanatra, míg csatát vívtak a gondolataim, hogy tovább menjek e,vagy azonnal visszaforduljak, de persze végül mentem tovább.
A fény egyre nagyobb teret foglalt el a falon, én egyre lassabb léptekkel haladtam előre az ismeretlen felé,. Még nem láttam ül e a barlangon belüli üregben bárki is, így engem sem láthatnak-gondoltam-, és kimért lépéseim miatt hallani sem hallhatott senki, mégis megszólalt a fény irányából egy mély, kellemes férfi hang: "Ne félj, kerülj beljebb!"
Az agyam azt diktálta fussak el, mégis továbbmentem. Mintha láthatatlan szálak kötöttek volna az ismeretlen "üreglakóhoz" és húztak volna hozzá.
Beléptem, és nem épp ilyen látványra számítottam. Egész otthonosan berendezett zug volt ez. Asztal,szék, szekrény, polc, bögre, tányér, bicska, takarók, lavor-vízzel, és egy felbecsülhetetlen korú öregember köszöntött.
Mintha Dumbledoret összegyúrták volna Gandalfal, úgy nézett ki. Lehet ám,hogy pont ezért nem féltem tőle!
Bölcsességet, szeretetet sugárzott magából.
Hirtelen az asztal alól kihúzott egy három lábú,támla nélküli, kerek fa széket, és rámutatván hellyel kínált.
Leültem, és azon gondolkodtam,mégis hányszor fogad vendégeket,hogy ilyen naprakészen képes hellyel kínálni.
Még egyszer körülnéztem, és elgondolkodtam rajta, mi száműzhette őt ide, ebbe a barlangba? Menekült? Mi elől? Miért? Rengeteg kérdés kavargott bennem,de egyiket sem tettem föl. Csöndben ültünk egymással szemben, és tudtam...Tudtam, hogy olvas a gondolataimban. Abban a helyzetben ez természetesnek tűnt, sőt, ettől a titokzatos öregtől, szinte követeltem is. Hiszek a csodákban, mindig is hittem.
Ő a gondolataimon keresztül térképezett föl, én pedig az arca alapján.
Olvastam a ráncaiban. Ott volt benne minden.
Az egész élete. De az enyém is, a szüleimé, a barátaimé, a világé..és még annál is több. Volt az arcán még valami, valami amit nem tudtam leolvasni. Valami titok. Valami nagy tudás.
Ekkor belenéztem a szemébe, és feltettem neki a kérdést, anélkül,hogy megszólaltam volna. Mit rejteget magában, és magával együtt ebben a kis barlangban? Mi az a csoda, amit tud?
Az öregember elmosolyodott, és megszólalt, megtörvén azt a varázslatosan egyértelmű csendet, amivel eddig takaróztunk.
A hangja viszont megint elcsodálkoztatott, nyugtató hatással volt rám.
"Jártam egy párhuzamos világban. Véletlen csöppentem oda, véletlen kerültem vissza,de alaposan megfigyeltem.
Olyan volt minden,mint ezen a földön, ugyan ilyen földrészekkel, tengerekkel, országokkal, emberekkel. Egy dologban különbözött csak. Ott az emberek egytől egyig megtanultak teljes szívükből és őszintén szeretni
Képesek szeretni tiszta szívvel a természetet, az alkotásokat, az ételt, a barátaikat, a szerelmeiket, önmagukat és Istent.
Ennyit tanulnak meg gyerekkorukban kötelezően, csakennyit, és így élik életüket, sehol fájdalom. Igen...abban a világban nincs fájdalom. Nincs háború országok, lelkek között, ott béke van.
Miután visszajöttem erre a tetszhalott Földre, ebbe a fertőzött,mocskos világba, tudtam,hogy minket is csak ez menthet meg. Mégis elbújtam ide, ebbe a barlangba, és nem érintkezek senkivel. Te voltál az első aki rámtalált, tudtam,hogy valaki jönni fog. Én nem bírtam terjeszteni ezt a csodát amit láttam, így átadtam neked, mostantól a te felelősséged, mit kezdesz ezzel a tudással."
Befejezte. Ránéztem az arcára, megváltozott. Szomorú lett, de megkönnyebbült. Ekkor fogtam föl azt,mekkora tehertől szabadult is meg, és azt is, hogy ezt a terhet átruházta rám.
Feltört bennem a kétségbeesést elnyomó harag. Miért pont rám helyezett ekkora felelősséget? Mi a szarért is nem fordultam vissza mikor meghallottam a hangját,miért nem futottam el a fény láttán, miért jöttem be egyáltalán a barlangba?!
Felálltam és elrohantam. Meg sem álltam hazáig.
Másnap, nyugodtabban visszamentem.
A gyertya égett, a háromlábú szék is ott állt, de minden más eltűnt.
Itt hagyta ezt a helyet, amit megtöltött töprengéssel, magánnyal és felelősséggel, és ezt mind belélegezte most minden porcikám.
Átitatódott az egész testemben, és ekkor megértettem az öreget, hogy miért zárkózott el a világ elől, hogy miért nem mesélte el senkinek, mi is a Föld vírusának ellenszere.
A Világ és az emberek nem értek még meg ekkora tudás befogadására.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése