Becsapod magad. A fájdalmadat nem veszed tudomásul, mikor érzed,hogy szorít a mellkasod jack daniels bácsihoz fordulsz,hogy az ő hatására inkább elvond a figyelmed a nyelőcsövedben érződő forróság segítségével. A bódulat,csak ráadás. Ha remegsz a fáradságtól,mert már aludni sem tudsz a rémálmoktól,inkább elszívsz egy doboz cigit,megiszol egy vödör kávét,hogy azokra fogd a kézremegést. Inkább,minthogy segítséget kérj. Mosolyogsz,és nevetsz,ha sírni tudnál,csak mások ne érezzék,hogy te is gyenge vagy. Ha valakit megszeretsz,megbántod és inkább figyelemre sem méltatod,csak nehogy te sérülj. Üresnek érzed magad,mérhetetlenül üresnek,és ahelyett,hogy változtatnál az életeden,a szokásaidon,inkább zabálsz,hogy telelégy.mindegy milyen formában,csak ne érezd,h semmi vagy. A szomorúságtól,ami belülről zabál fel, felszínes egyéjszakás kalandokat tudhatsz magad mögött nap,mint nap. Az arcod már nem a régi,a szemed már nem a lelked tükrözi,ezért hamis grimaszokkal díszíted fel. A barátaidtól és a családodtól eltávolodtál,pedig csak ők tudnának segíteni. Hibákat követsz el,és hogy megold őket,még több hibát halmozol erre,így egy idő után már a fényt sem fogod látni az alagút végén,nemhogy kijuss onnan. A saját gondolataid rémítenek halálra,és a múltra való visszaemlékezés,ezért üvölteted a zenét,mindegy milyet,csak ne járjon az agyad,míg idegen leszel saját magad számára is. De mint minden ez is elmúlik egyszer,minden jóra kell hogy forduljon,és csak több,csak erősebb leszel.ha nem halsz bele.