Ajándékot kaptam..
-Mi ez?
-Meglepetés!
Ő sejtelmesen mosolygott,én meg nem mertem Neki megmondani,hogy utálom a meglepetéseket.
Lassan kibontottam a masnit,én a dobozt néztem,Ő engem.Éreztem a bőrömön..az arcomon,a kezemen,az ujjaimon.
Félelemmel vegyes kíváncsiság fogott el. Kinyitottam.
A szíve volt a dobozban. A szíve,és ennek kulcsa.
Ez a férfi teljesen odaadta magát nekem,és csak arra várt,hogy reagáljak a teljes igazára.
Hányszor tettem már én is így..
-Ne haragudj,de nem fogadhatom el. Nem fogadhatom el,mert nem tudom viszonozni.
Ennyit mondtam,és elfutottam.
Ideges voltam,mert tudom mennyire fáj,mikor a legdrágább kincsedet ajánlod föl valakinek,és az visszautasítja.
De nem fogadhattam el Tőle,mert én is oda akartam Neki adni a szívemet,de sajnos nincs már meg hozzá a kulcsom.
Mert az  a másik elvette. A sötét szemei mögött rejlő gonosz kicsalta tőlem a kulcsot,és elvette.
Ó,nem ám azért,hogy Ő nyithasson ki,hanem hogy senki. Azért vette el,hogy fájdalmat okozzon,míg Ő osztogatja a kulcsmásolótól elhozott hamis kulcsait százával.
És most itt maradtam egy bezárt szívvel..a zárat feszíteni,pedig nem szabad.
Add vissza a kulcsomat!