Nagyot szívtam a cigarettámba, és megteltem vele. A torkomon ragadt a füst,keveredett a számban lévő sós könnyel,ami lecsordogált a szememből. Szégyelltem magam,nem akartam sírni,de abbahagyni nem sikerült.
Nem tudtam mit érzek. Csalódottságot? Félelmet? Szomorúságot? Dühöt?
Kicsit talán mindent egyszerre.
Tudtam mi jön ez után. Tudtam,hogy újra össze kell raknom magam,átvizsgálva minden darabot,hogy hibás e, szükségem van e rá,megnézni,mi hiányzik belőlem,és végül bátorságot véve magamon, elindulni a világ piacára,beszerezni a hiányzó elemeket.
Forróság volt,mégsem kívántam a sört. Részeg voltam a gondolataimtól, a víz pedig nem enyhítette a szomjam, mert a testem a kétségbeeséstől száradt ki.
Tudtam,hogy rajtam múlik,egyedül rajtam,hogy belerokkanok,vagy a hasznomra fordítom a történteket.
Az elmúlt 10hónap egyetlen percben tört bennem felszínre, érdekes volt,tanulságos,őszinte,és mégis kurvára fájdalmas.

Végül döntöttem.

Eldobtam e szótáramból,a "mi lett volna ha" kifejezést, levontam a konzekvenciát, és rájöttem. Rájöttem arra,hogy nincs semmi baj. Ettől én csak több leszek. Sokkal több. Végülis, mindig is erre vágytam. Megtapasztalni és megélni az életet az élet napos és árnyékos felén egyaránt.
Sejtettem,hogy ezt el fogom felejteni a következő kihívásnál, így elcsomagoltam a pillanatot,hogy megmaradjon.
Majd magammal viszem.

A cigarettám csonkig égett,pedig csak egyszer szívtam bele,a sminkem lefolyt, a vizem felforrt, én meg magamra vettem a legszebb mosolyomat és elindultam.
Félelmetes gyorsasággal haladtam ahhoz képest,hogy az idő épp makacsul állt egy helyben.

Bor. A bor gyógyít,a borban az igazság, a bor vérvörös,a bor finom,a bor valami fenséges,valami felsőbb.
Lassan kortyolom,és az üresség,ami bennem keletkezett szépen lassan telik meg és válik színesebbé. Az alkohol elzsibbaszt,az alkohol könnyűvé varázsol.
A város a nyakamban,a fények a szememben, a tettek előttem,elindulok.
Tarts velem. Tudod,hogy szükségem van Rád,és ki tudja,lehet  hogy neked is épp ennyire Rám.
Minden okkal történik. okkal lépünk bele más ember életébe,okkal megyünk azon az úton,amin vagyunk.
Okkal fájunk,okkal örülünk,okkal szeretünk,okkal gyűlölünk,okkal szeretkezünk,okkal álmodunk.
Okkal vagyok bonyolult.

Áldom magam,amiért egy életre szóló bérletet vettem gyermekként a kacagásomból,és hogy nem kell újat venni holnap,mert már nem vagyok olyan gazdag,mint rég.
Abba kéne hagynom az írást,talán el sem kellett volna kezdenem,de jól esik,jobban esik,mint eddig bármikor,mert most simogat a billentyűzet,nem kényszerít, most nem érdekel ki szól meg azért,amit és amiért írok.

Ez az első magamról szóló bejegyzésem, az elmúlt másfél évben ihlet alapján írtam,most én magam vagyok az alapanyag.
Eddig amit írtam nem Rólad szólt,nem Rólam,csak gondolatok voltak.

Ebben benne vagy Te is és Ő is. mert most kijött.
Nevettem rajtad,mert magadra ismertél egy bejegyzésemről, és Te megharagudtál Rám. Ennek már pár hónapja. Hát nevess te is magadon,amiért semmi közöd nem volt hozzá,és Te tetted magad egyenlővé pár sorral. Nevess,nevess helyettem is,mert most nincs kedvem.
Majd később.
Már nem érdekelsz,a kurva életbe is!
Már az sem érdekel,hogy az élet 20évesen akart kidobni magából,mert nem sikerült neki, és tudom,hogy így maradhatok,sokáig maradhatok.
Nem lettem erősebb,de tisztábban látok.
Ugyan olyan naiv vagyok,de van aki ezt értékeli.

Én voltam a hibás, egy kavicsot is képes vagyok gyémántnak látni,közben csak egy kavics.
De felvállalom.
Bátorság kell a szeretet kimutatásához, bátorság kell magához a szeretethez. Te valószínűleg gyáva vagy.
Ez már nem az én bajom.

Egy dolog biztos az életben.
A Kávét továbbra is cukor nélkül iszom.